Komplex-Siker 21 Kft.


A tartalomhoz

Bemutatkozás

         

         
 

A cég ügyvezetője: Bokodi Gyula

     
         
 

 
         
 

Bokodi Gyula vagyok (1953), 1974-ben végeztem Baján, mint vízellátási és csatornázási üzemmérnök. 1974-93 között tervezö, irányító tervezö, majd vezetö tervezöként dolgoztam, elöször a KEVITERV-nél, majd az AGROBER-nél. Közben 1977-80 között a Szolnoki Víz- és Csatornamünél voltam, mint tervezési csoportvezetö, 1983-86 között pedig 3 évet dolgoztam önálló vízgazdálkodási szakértöként Algériában, az ENSZ FAO keretén belül. Jelenlegi munkámat 1993 óta végzem.

Cégünk, a KOMPLEX-SIKER 21 Kft. 1997-ban alakult a fö tevékenységként mérnöki munkával (vízmüvek-, szennyvíztelepek tervezésével, víz,- és szennyvízhálózatok tervezésével, beruházások ellenörzésével, bonyolításával, geodéziai felmérésekkel stb.) foglalkozó KOMPLEX Bt., valamint a nagykereskedelmi tevékenységet folytató SIKER 21 Kft. összeolvadásából, 3 fö tulajdonaként.

Elsödleges tevékenységként a vízellátás, szennyvízelvezetés területén alkalmazható standard, továbbá a speciális igényeket is biztosító szivattyúk forgalmazásával foglalkozunk. Munkánk a mai igényeket követve jelentösen bövült az egyes technológiai folyamatok során igényként felmerülö gépek, berendezések - mint pld. MONSTEREK (rácsszemét aprítók), müanyag láncos kotrók stb. - irányában.

Eddigi tevékenységeink során nagy biztonságot jelentett mind részünkre, mind pedig megrendelöink részére az a közel 21 éves tervezöi gyakorlat, melyet munkánk során hasznosítva tudtuk ügyfeleink kívánságait teljesíteni, mivel sok esetben csak a feladatot és az adottságokat ismerve teszünk ajánlatot a feladat ellátásához éppen megfelelö gép, berendezés szállítására, szem elött tartva a megrendelö energetikai, müszaki és anyagi igényeit.

Büszkék vagyunk arra, hogy működésünk során még egyszer sem fordult elö, hogy az általunk ajánlott gép az elvárásoknak nem felelt volna meg.

Az általunk forgalmazott gépek és berendezések mindegyike kielégiti az UNIO-s jogszabályokban elöírt müszaki és minöségi kritériumoknak, melyek hosszú ideje müködnek jelenlegi partnereinknél.

Tevékenységünk az ország teljes területére kiterjed, kapcsolatban vagyunk szinte az összes viziközmüveket üzemeltetö társasággal, kiállításokkal részt veszünk az ország jelentös szakmai rendezvényein.

Tagjai vagyunk a Magyar Viziközmü Szövetségnek, a Települészszolgáltató Egyesületnek, Hidrológiai Társaságnak, a Magyar Szennyvíztechnikai Szövetségnek.

 
         
 

Néhány általunk forgalmazott jellemzö szivattyú típus a teljesség igénye nélkül:

 
 

- CALPEDA ( olasz ) vízszintes tengelyü, és búvárszivattyúk

 

- HOMA ( német ) merülő szennyvizszivattyúk, keverők

 
 

- SUBLINE ( olasz ) búvárszivattyúk

 

- FLYGT típusú talpas könyökre szerelhetö

 
 

- ROVATTI ( olasz ) vízsz.-, és függ. tengelyü búvárszivattyúk

 

- NETSCH ( német ) csigaszivattyúk, macerátorok

 
 

- JET ( olasz ) búvárszivattyúk

 

- PCM ( francia ) csigaszivattyúk, macerátorok

 
 

- CADOPPI ( olasz ) robbanómotoros szivattyúk

 

- JWC ( angol ) MONSTEREK rácsszemét aprítók

 
 

- KOPRO ( cseh ) szennyezett vízek, üledékek szivattyúzására

 

- Zenit (olasz) merülő szivattyúk, szennyvizkeverők

 
         
 

Egyéb:

     
 

Komplett házi kisberendezések; müanyag ház-, és központi átemelök; vákuum-, és adagoló szivattyúk

 
         
 

Az általunk forgalmazott szivattyúk részére természetesen biztosítjuk az esetlegesen szükséges garanciális idön belül és az azon túli javítási lehetöségeket megbízott szervizpartnereinken keresztül, valamint a szükséges tartalék alkatrészellátást.

A fentieket figyelembe véve Tisztelettel állunk minden meglévö és leendö partnerünk rendelkezésére, és várjuk megkeresésüket elérhetöségeinken.

 

Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe